Koleszár Krisztián

tudósító

 

image

Egy zempléni szép kisvárosban, Sárospatakon vagy, ahogy sokan nevezik a "Bodrogparti Athénben" születtem. Érettségi után, jelentkeztem az Egri Érseki Papnevelő Intézetbe, ám tanulmányaimat végül Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hittanár szakán végeztem el. Ezalatt a sátoraljaújhelyi Piarista Kollégiumban dolgoztam, mint rendszergazda. Közben a sátoraljaújhelyi adó frekvenciájának megnyerésével megszólalt térségünkben is az akkori Magyar Katolikus Rádió. 2004 tavaszán plébános atyám ajánlására kerestem meg a rádiót, ahol azóta is, immár hetedik éve dolgozom. Az egyetem elvégzése után visszakerültem Sárospatakra, a Református Kollégium Gimnáziumában dolgozom hitoktatóként, egyházközségemben pedig lelkipásztori kisegítő szolgálatot látok el. Időközben családot alapítottam, boldogan élek feleségemmel, és két kislányunkkal.
A rádióban kezdettől fogva az aktuális hírműsorok helyi tudósítója vagyok, valamint nagyobb ünnepek egy-egy műsorába készítek riportokat. Témáim között helyet kapnak, mind az egyházi, kulturális, mind pedig a közéleti események.

Elérhetőségek:
3950 Sárospatak, Wesselényi út 10.
Tel: +3647511028 Fax: +3647511029
Mobil: +36304809665
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 
Design: Urban Peter