Kedves Barátom!

Tudatában vagyok annak, hogy az esztendő utolsó napja és az újév napja egyazon folyamnak egyazon partjai. Az idő szíve soha meg nem áll. Ha dobbant háromszázhatvanötöt, és betelt a kerek év, örökkön kezdi újra. A bizonytalanságom oka, hogy az újabb esztendő, melynek küszöbét átléptük, újra rádöbbent az örök igazságra. A teremtett világgal együtt a megmásíthatatlan törvény engem is az elmúlás törvénye alá helyez.
Mégis, mintha ilyenkor az örökkévalóság útján nyílna fel a sorompó, azt sugallva, hogy az életnek nincs befejezése, hanem csak szüntelen újrakezdése. Most új terveket és álmokat szövünk, hogy jobbat, többet tegyünk, mint az óévben tettünk. Miénk az álom, miénk a terv, miénk a munka.
Tapogatózva fogom meg a megpattant ajtó kilincsét, és próbálok egy pillantást vetni a jövő útjára.

Kedves Barátom!

Nem láthatok tisztán; mert mindent homály fed; titokzatosság takar. Nem tudom, mit tartogat az előttünk álló esztendő. Sok örömet, vagy tengernyi bánatot, dicsőséges felemelkedést, vagy szégyenteljes elbukást; megmarad-e egészségem, vagy betegágyba hajtom a fejem. Megérem-e az új év utolsó napját, vagy elmegyek minden élőnek útján.
Annyi biztos, hogy minden reggel felvirradnak az új naptár egymás után következő fekete és piros betűs napjai. De hogy melyik mit rejt magában, milyen eseménnyel lesz terhes, milyen meglepetést hoz; örömet, sikert, megelégedést, vagy csalódást; fájó veszteséget vagy könnyfakasztó gyászt, még rejtve van véges elménk elől. A közös fátum alól sem vonhatjuk ki magunkat, meghatározzák életünk alakulását családunk, településünk, nemzetünk jövőjének jó vagy rossz fordulatai.
Amikor beléptünk az Európai Unióba, sokan azt gondolták, hogy most már megnyugodhatunk, hiszen valahová elértünk. Pedig az igazi kihívások éppen azután következtek, akkor kellett volna igazából nekigyürkőzni. De ahhoz még azt is meg kell tudnunk fogalmazni, hogy mi is az igazán kedvező számunkra.
Szívesen vesszük például, hogy a szupermarketekben télen-nyáron olcsón jutunk hozzá a zöldségekhez és más élelmiszerekhez. Pedig lehet, hogy éppen a saját gazdálkodóinkat tesszük tönkre, ha a túlságosan is szabaddá vált versenyben nem bírják az iramot az államilag jobban támogatott külföldi termelőkkel. Így válik a szabad piac egyszerre előnnyé és hátránnyá.
A legtöbb vásárló tudja, hogy a hazai termékek megvételével saját gazdaságunkat támogatja. De nagyon gyakran az ilyen jóhiszemű egyéni törekvések is kudarcra vannak ítélve, mert még azt sem lehet felismerni, hogy valójában mi honnan származik. Ugyan fel kell tüntetni, hogy hol állítják elő az árucikkeket, de a mai, bonyolult tulajdonviszonyok között ez sem lehet igazán eligazító.
Mégsem zárkózhatunk be, nem szabhatjuk önkényesen meg az általunk követett irányt, mert annak beláthatatlanul súlyos következményei lesznek. Szövetségeseket kellett keresnünk, hogy összehangoljuk velük lépéseinket. Önmagában viszont egyetlen társulás sem biztosítja a belső és külső folyamatok összhangját, jól kell tudni élni a lehetőségekkel. Sok kérdés marad, amelyben magunknak kellene döntenünk, mégpedig úgy, hogy elsősorban a saját, jól felfogott érdekeinket tartsuk szem előtt. A közös szabályokat tiszteletben tartva is kialakíthatnánk a számunkra kedvező feltételeket.

Kedves Barátom!

Beléptünk Európa kapuján, de egyelőre toporgunk, mindenfajta előrehaladás nélkül, miközben az egységesülő kontinensen minden létező eszközzel előnyös helyet kellene teremteni magunk számára. Sőt, lassan már csak válságról, túlköltekezésről, megszorításról, elhalasztott pályáztatásokról lehet hallani. Ilyen szempontból a gazdaság, de az egyszerű emberek számára is az lenne a fontos, hogy a kormány ne csak a tűzoltómunkával legyen elfoglalva, hanem nagyra törően irányítson, szerezze meg a szóba jöhető külső forrásokat, s minden alkotóerőt dinamizáljon.
Sajnos, épp ezekben maradtunk le az elmúlt évek során, csak üres szócséplés és homályos sodródás jellemezte az országot. Ez megfelelt a kormányzó elit jelentős részének, mert soha nem látott mértékben megnőtt a bürokrácia és a korrupció, miközben folyamatosan megszorításokról, takarékosságról szónokoltak. Elgondolkodtató, amit az ember a költségvetési hiányról és a külső és a belső adósságról hall. Miközben bebizonyítják, hogy nem jelent kiutat, a gazdasági szakemberek hajlandók a legkeményebb megszorítások bevezetésére is, ha politikusi szerepbe kerülnek. Ez a legegyszerűbb megtenniük. Pedig ezek az intézkedések éppen azokat sújtják legjobban, akik leginkább rászorulnának a társadalom védelmére.
Nem könnyű átlátni egy ilyen helyzetet, de a politika szerencsére közvetlenül már egyre kevésbé lép be az életünkbe. Ezért ha a választásokkal kapcsolatban nem is lehetünk közömbösek, de azért már szoronganunk se kell a változásoktól. Nyugodtabban figyelheti az eseményeket a keresztény ember is, mint a korábban megtapasztalt, diktatórikus közegben, mert az összes nyugtalanító jelenség ellenére is felemelt fejjel lehet képviselni értékrendünket. Erre nagy szükség is van, mert a politika nem felel meg azoknak a kritériumoknak, amelyeket az erkölcs diktál. A szembesítéshez viszont minél több információra van szükség, mert ahogy a Biblia mondja, a gyümölcséről ismerszik meg a fa. Hogy a gyümölcs milyenségét megállapítsuk, alaposan meg kell néznünk a külsejét és a belsejét is.

Kedves Barátom!

A választások éve az idei. Ha kissé távolabbról nézzük a történteket, az elmúlt két évtizedben egy balul sikerült, nagyszabású kísérlet végvonaglásának vagyunk tanúi. Nem hiszem, hogy még ennél is több társadalmi tartaléka volna annak a fajta gondolkodásmódnak, amely közösséginek, igazságosnak tünteti fel magát, közben pedig nem ösztönzi alkotásra az egyént, hanem egy olyan elitet alakít ki, amely egyenlőbb az egyenlőknél, vagyis élcsapatként minden földi jóra előjogot formál.
Húsz évvel ezelőtt ennek a felismerése döntötte meg az álságos, magukat szocialistának nevező rendszereket. Sajnos, ez a szinte mindenkibe belevert alapállás összekovácsolta az ilyen-olyan politikai köntösben jelentkező mozgalmakat, amelyek képviselői a privatizáció zűrös küzdelmeibe különösebb erkölcsi aggályok nélkül vetették bele magukat. Elhitették, hogy ha valaki magának ki tudta kaparni a gesztenyét, akkor az ország számára is meg tudja tenni. A félreértés persze ott kezdődik, hogy gyökeresen különbözik az egyéni boldogulás, s a közösségi érdekek képviselete, a szolidaritás. Nem unatkozó milliárdosok áldozzák fel magukat másokért, nem ők ápolták a szegényeket Bombay utcáin, nem ők gyógyítják a harmadik világ betegeit, nem ők osztogatják a kenyeret a rászorulóknak.
Lassan azért eljutunk odáig, hogy nyilvánvalóvá válik, milyen jellemű politikusokra is volna szükség. S ha a választók más szemmel nézik a dolgokat, akkor másként is döntenek. Akkor nem arról szól a választás, hogy másokat befeketítve ingatag erkölcsű embereket juthatnak olyan pozícióba, ahol csak saját befolyásuk és vagyonuk gyarapításával vannak elfoglalva. Sokkal több puritán, ha úgy tetszik, keresztény erkölcsiségű emberre volna szükség a közéletben. Ha sikerülne azt a megdöbbentő, de közismert kijelentést megcáfolni, hogy a politikának és az erkölcsnek nincs köze egymáshoz, talán egy lakhatóbb országban élhetnénk. Reméljük, egyre többen szembeszállnak ennek a nézetnek a pusztító erejével.

Kedves Barátom!

Bátran nyissuk ki sarkig az új esztendő ajtaját, s bármennyire is titokzatos, ne tartsunk a jövőtől, hiszen értékrendünkkel mi is alakítjuk azt. Miénk az álom, miénk a terv, miénk a munka. Nem ok és cél nélkül sodródunk. Gondjaink történelmi, társadalmi, politikai és emberi magyarázatát is valószínűleg egyszer majd jobban megértjük. De addig is bátran mondjunk véleményt, s ha kell, vitatkozzunk, mert felelősséggel tartozunk a világunkért, amelyet elődeinktől örökségül kaptunk, s gyermekeinknek, unokáinknak adunk majd tovább.

Szeretettel üdvözöllek: Barátod.