Kedves Barátom!

Égni kell annak, aki gyújtani akar, lelkesedni annak, aki lelkesíteni akar, és szeretni kell annak, aki azt akarja, hogy szeressék. Csak addig élünk, amíg égünk, lelkesedünk és szeretünk. Amikor kialszik a benső tűz, és a szeretet parazsa is hamuvá válik, megszűnünk élni. Ezért valaki lehet élőhalott már fiatalon, míg más késő öregkorban is alkotó-teremtő munkával, fiatalokat megszégyenítő lelkesedéssel, tenni akarással tud egy közösségnek hasznos tagja lenni. Tud, mert életében nem ismerte azt, hogy nem lehet, mert konok elhatározással, élő és éltető hittel kéri, és újra kéri Istentől - úgy mintha ő lenne Isten szőlőskertjében az utolsó munkás - a végső óra értelmes megélésének lehetőségét.

Kedves Barátom!

A gyűlölet gyászba, fájdalomba dönt, - a szeretet könnyet töröl, megvigasztal… mi szeretetet akarunk. És igazsággal akarunk építeni. … Az igazság? Elismeri más országok jogát az élethez! Ledönti az elválasztó sorompókat. … Az igazságtalanság a nemzet életében a nemzetiségeket egymással szembe állítja, az igazság egymás mellé igazítja őket. … Az igazságtalanság a hatalom birtokosát elszédíti, az igazság a jog őrévé, a gyengék védőjévé kovácsolja. Az igazságtalanság a profit mindenekelőtt hamis elve alapján a kizsákmányolás, rablógazdálkodás módszereit követi" - írta boldog Salkaházi Sára 1943. decemberében.
Ki gondolta volna, hogy 2009-ben, a rendszerváltás után húsz évvel, az egyesült Európához csatlakozva is ilyen időszerűen csengenek ezek a szavak. Ma is súlyos állapotban van a nemzet. Nagy szükség lenne a lelki egészségre, akár az egyes ember, akár az ország számára. Ebben tud segíteni vagy hátráltatni a mindenkori politikai hatalom, de nincs olyan korszak, amelyben az ember ne találná meg hivatását, s ne maradhatna tisztességes.
Történelmi múltunkra, hagyományainkra kell alapoznunk jövőnket. Nem más, hanem mi vagyunk hivatottak jövőnk megteremtésére. Mi, magyarok, függetlenül attól, hogy kit hová sodor az anyaországtól az élet vihara. Elődeink azért ültettek termő fát, hogy utódaik fogyasszák annak gyümölcsét, ugyanakkor azonban már az ő feladatuk ápolni a törzsét, gondozni gyökerét, védeni koronáját. A történelem kereke nem áll meg. Vállalnunk kell a megmaradáshoz szükséges terhek továbbviselését!
Az önzés sajnos igen elhatalmasodott társadalmunkban, és ez ellen tenni kell, mert ez torz jelenség. Nem csupán a nemzet fennmaradására veszélyes, hanem az élet minden területére kihat, a döntéseket minden szinten egészségtelenül befolyásolja, családokat zilál szét, a gyerekek életét védtelenebbé, a jövő nemzedéket pedig végül is képtelenné teszi a jövő céljainak megvalósítására. A teherviselés nem könnyű feladat, de valamit nekünk is örökül kell hagynunk unokáinkra, mert Tamási Áron szerint csak most, amíg élünk "Miénk a fény, amit lelkünkbe fogadtunk, s a föld, amelyben élünk és halunk".

Kedves Barátom!

A rendszerváltás kezdetén túlzottan is óvatosnak tartottam azokat a megnyilatkozásokat, hogy legalább annyi évnek kell eltelnie, míg újra kiépülnek az élő közösségek, köztük az egyháziak is, mint amennyi a szétverésük óta eltelt. S lám csak, most be kell látnom, hogy egyáltalán nem volt ez puszta aggodalmaskodás, a legjobb akarat mellett sem lehet könnyen leszámolni belső ellentmondásainkkal, lelki terheinkkel.
A kérdések azonban mindig személyes jellegűek is, mert senki sem dönt helyetted, senki sem élheti meg a te megismételhetetlen életedet. Ezért fontos, hogy egy adott helyzetben milyen álláspontot foglalsz el, még ha egyszerű is védekezni azzal, amit a modern tömegtájékoztatás sulykol belénk, hogy csak porszemek vagyunk, amelyek nem befolyásolhatnak semmit.
Igaz, könnyű elveszni abban a sokaságban, amely a mai társadalmat jellemzi. Különösen a nagyvárosok alkalmasak arra, hogy elvonják a figyelmet a személyes felelősségről. A zsúfolt utcákon sokszor elég sodródni, nem kell foglalkozni semmivel, nincs szükség gondolatokra, önálló cselekedetekre.
Tudom, hogy nem tartozol abba a körbe, amelyet elszédít a forgatag. Számodra is fontos, hogy barátokra, szellemi társakra lelj, mert tudod azt, hogy a magányosan átélt élmények milyen keveset jelenthetnek. Csak másokon keresztül találhatod meg önmagadat, mert nincs más kapaszkodó, csak az önzetlen szeretet.
Ha eltávolodsz azoktól, akik fontosak számodra, mindent elveszíthetsz. Éppen ezért kell lépésről lépésre kiépíteni a saját világodat, megtalálva az alapigazságokat, s azokat az embereket, akik veled együtt vallják azokat.

Kedves Barátom!

Néhány kitűnő közgazdász már rájött arra, hogy még az alapvető gazdasági kérdések sem a külső adottságoktól függnek. Az emberek magukban hordozzák jólétük vagy szegénységük forrását.
Erre legjobb bizonyítékul a háború utáni történések szolgáltak, amikor szinte a semmiből, vagy még annál is rosszabb helyzetből kellett országokat újjáépíteni. Látványos sikerek születtek az első években, míg a gazdaság el nem érte azt a szintet, ahová a tragikus események nélkül eljutott volna. Aztán megtorpanás, lassulás következett be, amelyet nem is tudtak értelmezni a gazdaság irányítói. Hiába képzeltek el új növekedési pályát, ha az ott élő emberek adottságaiból, tanultságából, szorgalmából és lelki erejéből nem telt többre.
Valószínűleg nem mondok számodra új dolgot azzal, hogy maga az ember egy ország legfontosabb erőforrása. Ez már lassan a politikusok egyik legfontosabb, unalomig ismételt közhelyévé válik. Ám, ha jobban megvizsgáljuk, hogy mi is rejlik e kijelentés mögött, akkor fontos igazságokra bukkanhatunk.
Ezek révén megérthetjük, hogy milyen jelentősek például azok az erőfeszítések, amelyek nem az iskolarendszer kereteit, hanem az oktatás tartalmát, lényegét feszegetik. Minden valóságos eredmény mögött felfedezhetjük az alkotó, kreatív gondolkodású embert.
Egy-egy politikai döntés nem alakítja át ezt gyökeresen, csak a módszeres építkezés, a folyamatos nekifeszülés segíthet a nehéz helyzeteken. Nem számíthatsz csodákra, még ha néha olyan jó is volna arra építeni, hogy varázsütésre megváltozhat minden.
Másmilyenek vagyunk, különféle hatások értek és érnek bennünket, ezért sokféleképpen látjuk a világot. Akadnak, akik megkeseredtek, elvesztik a fonalat, nem látják a még oly nyilvánvaló igazságokat sem. Nem is igyekeznek végiggondolni sorsukat, csupán a mának élnek, a jövő keveset számít nekik.
Én akkor is hiszem, hogy az ember hivatástudattal van megáldva. Az életet ennek szellemében élheti meg. Hiszem, hogy bárki, ha hivatástudattal tölti be és végzi el feladatát, akkor megszépül a Föld. Nehéz röviden megfogalmazni, de ha valaki megkérdezné, hogy milyen módon élje az életét, így summáznám: végezd pontosan a munkád, légy példamutató a családi életben, s az okos és jó embernek is tudj tanácsot adni. Victor Hugó így fogalmazott: "úgy élj, hogy ahol vagy, ne vegyenek észre, de ahonnan elmentél, érezzék hiányodat!"

Kedves Barátom!

Kevesen vannak, akik gyermeküket az egykori édesapa szavaival bocsátják útjukra: "Szerezz útravalót az öregségre!" Amikor így fogalmazott, az erényre, a jó cselekedetre gondolt. Ilyen tanácsot manapság kevés szülő ad. A legtöbbször inkább így fogalmaznak: ne törődj a másikkal, csak magadra gondolj, törtess, könyökölj kíméletlenül, mert csak így érvényesülsz.
Van-e remény? Erre a kérdésre egyenként, személyesen is válaszolnunk kell. A megoldáshoz szükség van a hivatásból fakadó küldetésvállalásra, melyet benső kényszer tüze táplál és halálig tart. Ez gyönyörűséges, de nem könnyű iga! Ennek vállalása az ember válasza Isten megbízására. Ez a válasz viszont a legtöbbször nem könnyű, hisz hosszas lelki gyötrődés eredményeként születik, amelyben jelen van a dacos ellentmondás kényszere, a kibúvó keresése, de benne lehet a diadalmas győzelem is, túljutva önmagunk gyávaságain, kétségein, félelmein.

Szeretettel üdvözöl: Barátod