Kedves Barátom!

Lassan belesimulunk ebbe az évbe is. Szándékosan nem úgy fogalmazok, hogy beleszürkülünk, hiszen krízis ide, vagy oda, azért következő hónapok is tartogathatnak sok szépet, olyat is, amelyet még el sem tudunk képzelni. Farsang időszaka van, de hamarosan itt a hamvazószerda. Közeledik a nagyböjt, amely a keresztény ember számára a nagy felkészülés, az erőgyűjtés, a megtisztulás időszaka.

Kedves Barátom!

A napok hosszabbodnak, a sötétség nem olyan hirtelen tör ránk, mint néhány héttel ezelőtt, ezért az embernek egyre több az ideje és kedve ügyes-bajos dolgokkal foglalkozni. Egyébként is, az országban minden gazdálkodó cégnél, s családban meg kell vonni az elmúlt év mérlegét, s föl kell készülni az újesztendő várható fejleményeire. Az adóhivatal nem ismer kíméletet, időben ki kell tölteni a bevallásokat, számot kell adnunk a szó szoros értelmében is 2008-ről. Ez jó esetben együtt járhat azzal, hogy elgondolkozunk dolgaink felől is.
Ne csak az elmúlt évet vádoljuk bajainkért, hiszen hazánkban a gondok igazából nem most kezdődtek, hanem 2002-ben. Akkor kettős gazdaságpolitikai fordulatot hajtottak végre. Egyrészt olyan életszínvonal-növelő szociális és bérjellegű kiadásokról döntöttek, amelyek nem álltak összhangban a gazdaság teljesítményével, másrészt több olyan stratégiai területről is kivonultak, ahonnan nem lett volna szabad.
A vállalkozói terhek közben nem csökkentek, új munkahelyek nem születtek, a munkanélküliség nőtt, az infláció tartósan magas lett. Az államadósság megduplázódott, az elmúlt hat évben több hitelt vettünk fel, mint a Kádár-rendszer negyven éve alatt. Az országra ilyen állapotában szakadt rá a válság.
Most Gyurcsány Ferenc, mint valami pszichiáter, szigorú arccal, villogó szemüveggel ontja magából az ötleteket. Tetézi a bajt, hogy a krízis kirobbanása óta eltelt hónapokban valójában csak annyi konkrétumot tudott bejelenteni, hogy dolgoznak az intézkedéseken. De a kormány mögött elfogyott a bizalom. Az emberek szkeptikussá váltak, nem hisznek abban, hogy éppen most találnak jó útra. Ha a megszellőztetett lépések tavaly ősszel születnek meg, valamit talán segíthettek volna, a helyzet azonban sokat romlott.
Nem tudom, hogy mire számít a kormányfő, s a mögötte tevékenykedő stáb. A jobbik eset az, hogy nem tudatos szemfényvesztésről van szó. Megvan az a képesség benne, hogy minden helyzetből a maga hasznát kerekíteni ki. Most is ezért kívánja az egész társadalmat maga mögé felsorakoztatni, arra hivatkozva, hogy aki ehhez a koalícióhoz nem csatlakozik, az nem szolgálja az ország érdekeit. Adóátrendezésről beszél, pedig a terhek valós és jelentős csökkentésére lenne szükség. Egyre több közgazdász állítja azt is, hogy az adócsökkentés most már kevés, gazdaságszerkezeti fordulat nélkül nincs kilábalás. Az ésszerű gondolkodást és cselekvést kell megteremteni a politikában, az üzleti életben, de még a családi gazdálkodásban is.
Sajnos, a magyar háztartások jelentős része hasonló felelőtlenséggel működött, mint az ország gazdálkodása. A családokra és az országra rácsapódó adósságcsapda az erkölcsi válságnak is bizonyítéka. Ebben a pénzügyi örvényben elveszhet az ember.
Rendkívüli erőfeszítés kell, hogy mentsük a menthetőt, mert az idő is ellenünk dolgozik.

Kedves Barátom!

Közeledik a testi és lelki megújulás ideje. Legalább önmagunkban próbáljunk rendet teremteni, ha sok is a külső zűrzavar. A híradásokat látva és hallva most nem tudnék megnyugtató összegzést adni, mert még a szakemberek is igen eltérően ítélik meg az ország helyzetét, s a kibontakozás lehetőségét.
Az biztos, hogy a magyar politikában az elmúlt egy esztendő során sok minden történt. A szociális népszavazáson az elsöprő többség mondott kritikát az egyes kormányzati döntések, amúgy egészében a kormány politikája felett. Ennek eredménye koalíciós szakítás lett, majd a kisebbségi kormányzás. Az európai mintagazdaságból sereghajtóvá lemaradt magyar gazdaságot olyan leromlott állapotban érte a kibontakozó válság, hogy egyetlen uniós gazdaságként jelentős IMF-hitelre szorult.
Most még egyet próbálnak csavarni a présen, az emberekből még az utolsó tartalékot is kisajtolva, ahelyett, hogy tényleg egy átfogó, meggondolt politikai egyeztetésre szólítanánk a társadalmat, az igazságosság, a közjó valamilyen módon érvényesíthető politikáját valósítva meg. Mindezt egy állítólagos baloldali politika jegyében.
Sok a baj az önmeghatározásokkal. Mitől képviseli egy politikai irányzat a szegények érdekeit, s miért válik egy másik a tehetősebb rétegek pártolójává? Valószínűleg nem az elnevezéstől, de lehet, hogy még csak nem is a jelszavaktól, vagy a hangzatos programbeszédektől függ. Több irányzat is volt, amely a többség sorsát tűzte zászlajára, s végül csak kiváltságos rétegeket szolgált, de arra is több példa akad, hogy konzervatív erők alapozták meg több ország általános jólétét.
Az eligazodásban csak a figyelem, a gondolkodás, az elemzés segíthet. Különben nem boldogulunk ebben a nagy zűrzavarban, mert mindig jöhet valaki, aki bombasztikus kijelentéseivel félrevezethet bennünket. Sok megtévesztett nemzet ébredt rá későn arra, hogy becsapták, s teljesen más körülmények között él, mint amit ígértek neki.
Az a baj, hogy a legtöbben felszínesen ítélkeznek, nem törődnek az árulkodó jelekkel, ellentmondásokkal sem. Ha döntésre kerül a sor, akkor pedig különösebb megfontolás nélkül támaszkodnak az előítéleteikre, érzelmeikre, amelyek nem segítik, hanem inkább rossz irányba térítik őket. Ezért nyilván azokat fogadják el, akik megfelelnek a várakozásaiknak. De sajnos könnyedén röpködnek az ígéretek, a kampányok inkább hasonlítanak holmi licitre, mint valamilyen elmélyült szakmai és erkölcsi vitára, mérlegelésre.
Azt remélem, hogy előbb utóbb kiheverjük azokat a gyermekbetegségeket, amelyet fiatal demokráciánk mutat. Sok nemzet hosszú éveken, évtizedeken keresztül botladozott, amíg megtalálta önmagát, számunkra azonban nem áll rendelkezésre ennyi idő. A rendszerváltás készületlenül ért bennünket, mert az államszocializmus keretei között mindent megtettek, hogy tájékozatlanságban, ismerethiányban hagyják az állampolgárokat. A lényeg az volt, hogy a hivatalból okos emberek, a párt és állami vezetői döntsék el, hogy merre forduljon az ország sorsa, az érintettek se szóljanak bele. Ez a beidegződés megmaradt, s még ma is áthatja az egész társadalmat.
Az emberek ráadásul még mindig abban az illúzióban élnek, hogy lehet valaki tökéletes, önzetlen, nagyon jó ember Isten és a vallás nélkül. Ez nem igaz, mert még a vallásos embernek is nehezen megy. Jézus azt mondja: nélkülem semmit sem tehettek! Vagyis az ő kegyelme nélkül nem tudunk hosszú távon jó emberek lenni.
Sokan ezt gondolják magukról: hívő vagyok, de nem járok templomba, mert nem kellenek a dogmák, én majd az Istennel elintézem a dolgaimat. Ez oda vezet, hogy a végén az Isten létét is tagadják. Sokan úgy fogalmaznak, hogy a vallás magánügy. Mi húzódik meg e mögött?
Az, hogy elhiszik, lehet valaki önzetlen, humánus, udvarias, kedves, jó ember, aki akár az életét is feláldozza a másikért, a valóságban viszont legbelül egyre többen arrafelé hajlanak, hogy a pénzt kell imádni, el kell taposni a másikat, és csak addig kell rá mosolyogni, amíg hasznot hajt.

Kedves Barátom!

Az alapvető kérdés nem gazdasági, hanem erkölcsi. Ha az erkölcsi normatívák segítségével világítjuk át a körülöttünk és velünk történő folyamatokat, akkor az elemzés pontosabb lehet, és a feladatok is megfogalmazódnak.
A jelenlegi válságot nem lehet csupán pénzügyi eszközökkel megoldani, mert annak nemcsak gazdasági okai vannak, hanem az erkölcsi rendszer megsérüléséből fakad. A bizalom rendült meg, ami nem gazdasági-pénzügyi elem, hanem etikai magatartás. Ha a piac ezt figyelmen kívül hagyja, önmagát nem képes újra felépíteni.

Szeretettel üdvözöl: Barátod.