Kedves Barátom!

Madárdaltól hangos, legszebb pompáját bontja ki a természet. A növények kizöldültek, minden és mindenki érzékeli, hogy visszavonhatatlanul itt a tavasz. Ha nyitott szemmel és szívvel jár, megtalálja benne a helyét az ember is. Akárcsak Assisi Szent Ferenc, legszívesebben én is eggyé szeretnék válni a nagy egésszel, testvérül fogadva a Napot, a Holdat, minden élő és élettelen részét az isteni teljességnek.
El is határoztam, hogy ma nem komor dolgokról írok, de óhatatlanul ezekre fordítom a szót, mert másról manapság szinte nem is lehet hallani.

Kedves Barátom!

A tavaszi éjszakák igazi főszereplői az érettségire készülő, iskolától búcsúzó diákok, akik csapatban járnak szerenádot adni. Némi nosztalgiával nézem őket, hiszen én is egyszeri és megismételhetetlen élményeket őrzök ezzel az időszakkal kapcsolatban. Azt viszont szomorúan látom, hogy szerenádozás közben sokuknak ott a kezükben a sörös- vagy borosüveg. Nem tagadom, egy-két tanárunk nagykorúsított bennünket is annak idején egy-egy kis pohár bort töltve, de attól még nem tántorogtuk végig a várost.
Egyre kevesebben tartják szem előtt, hogy az igazi értéket a magas követelmény és a szigorú fegyelem együttese eredményezi. Mindkettőből hiányt szenvedünk. Sajnos, hallani olyan iskolákról, ahol a jobb eredmények, a hízelgőbb statisztikák érdekében a tanárok mindenkinek megadják a jobb jegyet, még az érettségin is segítve a diákokat. Nemrég beszéltem egy olyan fiatalemberrel, aki így játszva hozta a jeles eredményt, ezért a felvételi is simán ment. Ám sehogy sem tudta felvenni az egyetem tempóját. Hozzászokott a lazasághoz, ráadásul belekóstolt az italozásba is. Nem vezethetett mindez máshoz, mint bukott vizsgákhoz.
A lehetőségek mind nagyobbak, a nyelvtudás sem cél többé, hanem inkább eszköz arra, hogy bekapcsolódhassunk a világ folyamataiba. Az idősebbek még zárt társadalomban nőttek fel, ahonnét nehezen lehetett kijutni külföldre, pláne hosszabb időre. Ha van valami, amit irigyelek a mostani húszévesektől, akkor ez a lehetőség. Most mégis nagyon vegyes a kép. Sok diák már szinte megszállottan gyűjti az ismereteket, több nyelvvizsgát is letesz, külföldi ösztöndíjakat próbál szerezni, kiegészítő szakra jár. Mások különösebb elképzelések, remények nélkül csetlenek-botlanak, néhány évet eltöltenek az egyetemeken és főiskolákon, majd diploma nélkül távoznak.
Nem tudja a magyar fiatalok jelentős része, hogy mit is kezdjen magával, pedig ezernyi esélye van, de mégis inkább befelé fordul. Alig jár el valahová, hiszen a kultúra egyre többe kerül, miközben csökken a társadalmi súlya. Az internetezés vált az ezredforduló óta egyfajta kultúrprogrammá. Kialakultak az úgynevezett virtuális közösségek, de a jelek szerint a gyerekek egynegyedének semmiféle közösségi élményben sincs része. Döntő többségük szabadidejében bevallottan semmiféle valódi közösségben sem vesz részt.

Kedves Barátom!

Korunk egyik súlyos tévedése, hogy a gazdaság a saját mechanizmusainak és kérlelhetetlen törvényeinek alávetett folyamat. A társadalom és a gazdasági rend megteremtője nem a piac ármechanizmusa, hanem az emberi értelem és akarat. A jövő tehát azoknak a fiatalokon múlik, akik most lépnek ki az iskolapadból. Rövidlátó gondolkodásra vall, ha nem számolnak velük, csak a pénzügyi stabilitást veszik figyelembe.
Amikor most egyensúlyteremtésről szónokolnak számunkra, egyébként is látnunk kell: a gazdaság egy dinamikusan változó folyamat; jellegzetessége az egyensúlytalanság, úgyhogy csakis viszonylagos egyensúlyról beszélhetünk. A most meghirdetett kormányprogram sem hozhat valóságos eredményeket, esetleg csak az előző évek baklövései miatti teljes összeomlást lehet megakadályozni vele. Valójában a lakossági fogyasztás és általában a kereslet élénkítése lehet a kivezető út. Ezen kívül a hazai vállalatokat mentesíteni kellene a súlyos adóterheiktől, hogy saját forrásaikból fedezhessék az üzemek modernizációjának költségeit.
A látványos megszorító intézkedések egy része csak súlyosbítja a mai magyar gazdaság legfőbb baját, a hazai vállalatok versenyképességének alacsony szintjét. Figyelmeztető adat, hogy a magyar kivitel 70%-át kitevő nyugati exportból mindössze 20% a magyar vállalatok részesedése. A modernizáció tehát létkérdése a gazdaságunknak, ehhez viszont elengedhetetlen az új gépek, a korszerű technológiák és a nyersanyagok behozatala. Az ilyen importot viszont súlyos vámmal korlátozzák.

Kedves Barátom!

A gazdaság másik nagy betegsége az emberi felkészültségben és hozzáállásban rejlik. A múltkoriban egy sikeres vállalkozóval beszélgettem, aki azt fejtegette, hogy csak látszólagos a munkavállalók között választási lehetősége. Sokan jelentkeznek a meghirdetett állásokra, de nagyon kevés az olyan komoly érdeklődő, akinek felkészültsége és elszántsága is van a munkához. Azt mondta, hogy a használható munkatárs ritka, mint a fehér holló, pedig nagyon tisztességesen megfizetné a kedvére való dolgozót. Már azon is elgondolkozott, hogy vajon az ő mércéje túl magas-e.
Találkozom néha olyan tétova pályakezdőkkel, akiken szívesen segítenék néhány jó tanáccsal. Sajnos, könnyen tarthatnák a javaslataimat puszta okvetetlenkedésnek, mert mindenki próbálja az életét úgy élni, ahogy a legkényelmesebb. Ez a menő. Ha az eredmények elmaradnak, akkor viszont másokat okolnak, mindenki hibás lehet, csak ők nem.
A sikerért való kemény munka manapság nem trendi, mert mindent azonnal akarunk. Megpróbálunk nem tudomást venni a körülöttünk lévő világ kettősségéről. Azt szeretnénk, ha kisujjunk mozdítása nélkül, karosszékben ülve, minden álmunk megvalósulna. Fájdalom nélkül akarunk örömhöz jutni. Pedig megannyi példa áll előttünk, hogy nincsen rózsa tövis nélkül. Mindent most szeretnénk, azonnal élvezni akarjuk a csokoládét, a kirándulást, a tudást, az életet, a boldogságot. Úgy akarunk gyümölcsöt enni, hogy nem akaródzik fára mászni, inkább megvárnánk, míg a szánkba pottyan. Csakhogy ilyen formában talán alkoholos is, rosszabb estben romlott, és nem értjük mitől szédülünk, mitől rossz a szánk íze.
Vajon miért jellemző a "modern" társadalmakra a kábítószer, az élvezetek, érzelmek gondolkodás nélküli hajszolása? Mert ki akarjuk kerülni a fájdalmat, a tövist a rózsáról. Megpróbáljuk átverni a sorsot, az meg mindig megbuktat bennünket, és újra ugyanabba az osztályba sorol évismétlésre, mert tudás és értés nélkül nem lehet felsőbb osztályba lépni.
Az eredményekért cserébe meg kell tanulnunk lemondani is, mindennek meg kell fizetni az árát. El kell viselni a töviseket, ha rózsát akarunk szagolni. Persze készíthetünk rózsa illatú művirágot, kakaó ízű italt, málna ízű szörpöt, instant kávét, instant levest, és berakhatjuk a mikróba a mirelit pizzát, amit készen vettünk, mert mindent azonnal akarunk, teljesítmény nélkül, összefércelve.
Pénzért lehet örömöket vásárolni, boldogságot nem. Lehet népszerűséget vásárolni, barátokat nem. Lehet szexet vásárolni, szerelmet nem. Lehet lakást vásárolni, de otthont nem.
Aki mások kárán jut előbbre, annak semmi öröme nem lesz abban hosszú távon. S aki kerüli a töviseket, elégedetlen lesz a rózsájával.

Kedves Barátom!

Elnézem a fiatalokat, s egyszerre irigylem és féltem őket. Ott állnak a határtalan élet kapujában, de nincs, akinek elhinnék, hogy milyen nagy tétje is van a következő lépéseiknek. Pedig személyes ambícióikon, egyéniségükön múlik, hogy helytállnak-e, vagy végérvényesen elragadja őket az örvény. Legtöbben szeretnének gondtalan életet élni.
Remélem, még nem késő, hogy rászánják magukat a nehezebb út megismerésére, amely messzebb is vezethet.
Éppen a legfontosabb döntésekben maradnak magukra, a korosztályi példák követése pedig kevés jót jelenthet. Nehezen fogadják el az idősebbek javaslatait. Ha lehetne, most mégis arra kérném őket, hogy kicsit álljanak meg, gondolkozzanak el, mihez is akarnak kezdeni az életükkel.

Szeretettel üdvözöl: Barátod