Kedves Barátom!

Olyan hirtelen beköszöntött az ősz, hogy még meglepődni sem volt időnk. Mintha az iskolásokat szánta volna meg a nyár, olyan hirtelen elbúcsúzott. Így hirtelen már csak távoli emlék maradt a határtalan szabadság, a vakáció. Könnyebb talán ezért az évkezdés.
Most, tanév elején azt kívánom a diákoknak, hogy teljesedjen ki szépen iskolai életük. Mert mindörökre elkísérnek ifjúkori emlékeink, nosztalgikus pillanatainkban vagy éppen elkeseredett helyzetekben felidézünk azokat. Ha kedvesek, sokszor adnak erőt és megnyugvást. Ezért is szeretnénk, ha gyermekeink olyan emlékekre tennének szert, amelyek majdan őket is vezérelhetik a szülői szerepükben. Hogy múltjuk felidézése egész életre szóló segítségük legyen.

Kedves Barátom!

Bár már régen búcsút vettem tőle, szülővárosom iskolájának megpillantása még ma is kellemesen borzongató élmény. Törődést, gondviselést kaptunk tanárainktól és a felnőtt társadalomtól. Akkoriban az iskola nem pusztán a tanulás színtere volt, hanem szó szerint a második otthonunk, ahol sokan olyan értékeket ismertek meg, olyan példákat láttak, amiket otthon nem. Életem végéig jó szívvel gondolok vissza az ott eltöltött évekre.
Maga az épület is mindig különös hatással volt rám. A végére teljesen kiismertem, szerettem oda járni nap, mint nap, otthon éreztem magam minden termében, minden zugában. Felidéződik bennem a nagy udvar nyújtotta szabad rohangálás, a szünetek hasonlíthatatlan hangulata is. A tornatermi öltözőben egymás ugratása volt a leggyakoribb elfoglaltságunk. Ott csiszolódott az osztályközösség a legkönnyebben. Egyébként is sokat cukkoltuk egymást, de ezek sohasem rosszindulatú ugratások voltak, inkább játékos évődések. A hetedikes, nyolcadikos osztálykirándulások, az azokon kialakuló első szerelmek is mindmáig felejthetetlenek. Összetartásunk példa nélküli volt, a lányokkal is tisztelettudóan viselkedtünk.
Sok gyermek nem szeret iskolába járni. Pedig ahol jól érzik magukat, oda szívesen mennek. Az iskola gyakran nem ilyen hely. Miért? Mert mi, felnőttek felnőtt szemmel, felnőtt aggyal szervezzük. Sok a kudarc, a rossz élmény a gyermekeinkben. Jövőkép nélküli társadalomban élünk, olyan világra készítjük fel őket, amelyben a szellemi értékeknek kevés a becsülete. Azt látja a felnövekvő generáció, hogy a legtöbb embert csak az érdekli, hogy minden áron és minél előbb pénzhez jusson. Arra kevesen gondolnak, hogy mennyire hozzátartozik az emberi élethez, hogy tudjunk választani jó és rossz között, és felelősek vagyunk azért, hogy mindig a jobbat válasszuk. Ebben játszhatna az iskola fontos szerepet.
Napjaink felmérései azt mutatják, hogy évről évre gyengébb az érettségiző fiatalok teljesítménye. Érdemes elgondolkodni azon, vajon nem az első évek rossz iskolai hangulata, sikertelensége áll-e a háttérben. A szeretet, a megértés, érdekeik szem előtt tartása az egyetlen lehetőségünk, hogy boldog gyermekeket neveljünk. Mit ér az ember, ha a feje tele van tudással, de nincs hite, nincsenek érzelmei, nincs viselkedéskultúrája, és nem tudja a szabadidejét felszabadultan eltölteni, ha nem látja meg a természet csodáit és az ember alkotta szépet, mert ezekre nem ér rá senki megtanítani?

Kedves Barátom!

Az egyházi fenntartású gimnáziumok csak tizedét teszik ki az érettségit adó középiskoláknak. Ezért is szembetűnő, hogy több egyházi intézmény is a legsikeresebbek közé tartozik. Ha az adatok jelentőségét nem is becsülhetjük túl, akkor is kérdés, hogy mi a magyarázata kiváló szereplésüknek.
Amikor a Rákosi-korszakban államosították az egyházi javakat, és feloszlatták a szerzetesrendek nagy részét, megszüntették az egyházi középiskolák túlnyomó többségét is. Mindössze nyolc katolikus és egy református gimnázium működését engedélyezték. Ennek egyik következménye az lett, hogy jobbnál jobb tanárok közül válogathattak a csekély számban megmaradt egyházi iskolák. Ez már önmagában is garancia volt a magas színvonalra, ami évtizedek múltán sem romlott. Még a nyolcvanas években készült felmérések is azt igazolták, hogy az egyházi gimnáziumokban tanuló diákok felkészültebbek, az átlagosnál több könyvet és értékesebb irodalmat olvasnak.
A hagyományok tovább élnek. A korábban is létező egyházi intézmények megőrizték rangjukat, de a rendszerváltás után alakuló felekezeti fenntartású középiskolák is sokszor a nyomdokaikba lépnek. Igaz, éppen olyan szóródás figyelhető meg köztük, mint a világi iskolarendszerben. A régi egyházi gimnáziumok alkotják az elitet, és az újonnan alapított iskolák többsége - néhány kivételtől eltekintve - egyelőre még nem nyújt olyan kiemelkedő teljesítményt.
Egy oktatási intézmény még nem válik színvonalassá pusztán az egyházhoz való tartozástól, ahogy az sem igaz, hogy az a katolikus gimnázium, amely már a szocializmus évtizedeiben is működött, automatikusan az elit iskolák közé sorolható. De egy iskolát nem csupán az eredményei minősítenek. Személyiségformáló ereje, a közösség, a gimnáziumi évek során kialakuló barátságok és a kamaszkori élmények legalább annyira fontos értékmérők, mint a bizonyítványban szereplő osztályzatok. A harmadik évezred elején a nevelésnek és így az egyházi iskolának is új kihívásokkal kell szembe néznie. Azzal az értékválsággal, amely az önzésben és a nihilizmusban ölt testet, amelyeket a tömegtájékoztató eszközök is terjesztenek.
A nehézségek ellenére nem csökken, hanem növekszik a társadalmi igény az egyházi iskolák iránt. Nemcsak a színvonalas oktatás, hanem sokszor a gondos nevelés miatt választják az egyházi iskolát azok a szülők is, akik közömbösek az egyházi tanok iránt. Azt látják, hogy a korábbi évek hatalmas anyagi gondjai ellenére a pedagógusok ott sokkal többet foglalkoznak ott gyermekeikkel, mint az állami fenntartású iskolában.
Tanárok nélkül nincsen iskola, ezért ehhez olyan emberekre van szükség, akik korszerű ismeretekkel rendelkeznek, és kézen is tudják fogni az iskola küszöbét hol kíváncsian, hol bátortalanul átlépő fiatalt. Az egyik legnagyobb értéke az egyházi intézményeknek, hogy többségben vannak bennük az elkötelezett és jól képzett pedagógusok, akiknél a hit és a szakmaiság egyformán magas szinten áll. Tudatában vannak annak, hogy az egyházi iskola legfontosabb feladata az értékközvetítés, az erkölcsös és vallásos nevelés. Ezt a szülők tudják, azért mutatkozik ekkora igény az egyházi iskolák iránt.
A családok hálásak a katolikus intézményeknek, amelyek nem mondanak le a nehezen kezelhető, magatartási vagy pszichés zavarokkal küzdő, több kudarcot, bukást megélt gyerekekről sem, hanem személyes törődéssel, egyéni foglalkozásokon, felzárkóztató és fejlesztő pedagógiai-nevelési módszerek alkalmazásával segítik őket a teljes emberi élet kialakításában. Az egyházi iskola természetéből adódik nevelési programja a tudomány, a kultúra és a hit szintézise. Hiszen a tudás a hit fényében bölcsességgé nemesülhet, és világnézetté alakulhat. Ha pedig az a válik minden tantárgy lelkévé, akkor egységes szemléletet alakul ki a diákokban a világról, az életről és a történelemről.

Kedves Barátom!

A Szentlelket hívó himnusszal, a Veni Sancte-val kezdődik az új tanév az egyházi iskolákban. Ezért ez az újrakezdés lehetősége is, ilyenkor tiszta lappal indulhat minden diák, bármilyen volt is az előző iskolai év eredménye. Igaz, hosszan lehetne sorolni a problémákat, amelyek megnehezítik az oktatást és a nevelést. Mégsem szabad, hogy megrendüljön a hitünk, mert igenis van értelme az emberformálásnak, mert mikor már kinőjük az iskolapadokat, akkor jön az igazi, a nagybetűs iskola, az élet iskolája. Ezért sem szabad csüggednünk, akár anyagi, akár másfajta gondokkal találkozunk. Össze kell fognunk, segítenünk és bátorítanunk kell egymást. Nem szabad senkivel sem ideológiai közelharcot vívnunk, ugyanakkor ragaszkodnunk kell véleményünkhöz és jogainkhoz. Tennünk kell a dolgunkat, a diáknak diákként, a tanárnak tanárként, a szülőnek szülőként.
Nem szabad feladnunk a reményt, mert sok szövetségesre találhatunk. Ha akadnak is köztük olyanok, akik számára idegen a keresztény értékrend, tudnunk kell, hogy mindenki az embert szolgálja, aki az iskolát szolgálja. Aki áldozatot vállal az iskoláért, az vállalja az életet és a jövőt.

Szeretettel üdvözöl: Barátod