Kedves Barátom!

Özönvízszerű esővel, s viharos széllel riogat bennünket a május, de az utcán az esernyő alól is észrevesznek az ismerőseim, s a rossz idő ellenére is megállítanak. Arról érdeklődnek, hogy tudok-e valami jó hírt. Mindenki azt várja, hogy valami kedvező fordulat történjen végre az országban. Alig telt el néhány hét a földcsuszamlásszerű választási győzelem óta, máris csodára várnak. A kormányzásra készülő Fidesznek már csak ezért is lesz nehéz dolga. Egy gazdasági, társadalmi és erkölcsi szempontból szétesett országot kell átvennie, amely messiásként tekint rá - márpedig minden igénynek nem lehet megfelelni

Kedves Barátom!

Eltékozolt évek, évtizedek állnak mögöttünk. Azok a szomszédos országok is megelőznek bennünket, akik a rendszerváltozás előtt irigykedve szemlélték a magyar példát. Jelentős rétegek élnek a létminimum alatt, vagy éppen annak a határán. Ha továbbra is nőnek a terhek, magasabbak lesznek a megélhetési költségek, akkor rengeteg háztartás egyszerűen összeomlik. Nagyon nagy a baj az önkormányzati rendszerrel is, alig akad település hazánkban, amely hiány és eladósodás nélkül gazdálkodik. Számtalanszor elhangzott, hogy túl sokat fogyasztunk, gazdaságtalan a települések irányítása, pazarló az oktatás és az egészségügy. Ezek féligazságok. A szegény ember nem tud takarékoskodni, mert neki még arra sem telik. A tehetősebbek tudatosan megnyirbálhatják a kiadásaikat, az okosabb megoldásokat választhatják.
Csak a panaszokat lehet hallani minden területen, mert nem születtek meg a jó megoldások. A Gyurcsány-érában nagy csinnadrattával bejelentett változások csak még nagyobb zűrzavarhoz vezettek. Mindenki tudta vagy érezte, hogy a Bajnai-féle úgynevezett szakértői kormányzás ennek a szomorújátéknak utolsó felvonása volt.
Most újra korszakhatárhoz értünk. A következő kormány feladata az, hogy a csodaváró hangulatból kijózanodva, de bénító kiábrándultság nélkül, a realitások talajára lépve vezesse ki Magyarországot abból a mocsárból, amibe beletaszították. Magának a feladatnak a sikeres elvégzéséhez is szinte csoda kell. A jelenlegi hangulat ugyanis - sokkal rosszabb gazdasági mutatók mellett - csak az 1990-es várakozásokhoz hasonlítható. A rendszerváltozás során hármas jelszó fogalmazódott meg: szabadság, demokrácia, jóléti állam. Éppen ez utóbbi, a jóléti állam szétfoszlott délibábja volt a legfőbb oka a rendszerváltozásban való csalódásnak. A túlnyomó többség akkoriban úgy tekintett Nyugat-Európára, mint a szabadság, demokrácia, jólét modelljére. Azt hittük, hogy ehhez a világhoz csatlakozunk, holott 1990-re a Nyugat már rég a piac mindenhatóságában hitt. Ezért ez a várakozásunk már a rendszerváltozás pillanatában is illuzórikus volt.
Ennek ellenére az elmúlt húsz esztendő hazai választási kampányai sosem tudtak szakítani a felszínes ígérgetésekkel. Horn Gyula 1994-ben az előző négy évben elmaradt jóléti fordulat iránti vágyakozásra épített, s a kádári biztonságérzet iránti nosztalgia miatt nyert. A '96-os Bokros-csomag viszont ismét kijózanító hónapokat hozott, és újabb csalódást. A demokratikus intézményekben való csalatkozás, és a családok juttatásainak elvonása 1998-ban a hitelesebben ígérő, a polgári jólétet megteremteni akaró Fidesz felé billentette a mérleget.

Kedves Barátom!

A jelszó a későbbiekben sem változott: jólétet! Medgyessy Péter és az MSZP 2002-ben már kizárólag a jóléti modellben gondolkodók szavazatára hajtott: az állampártihoz hasonló mértékű foglalkoztatás, illetve a 13. havi nyugdíj jelszavával, és minden idők egyik legdemagógabb jelmondatával: "Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak" - sikerült kiütnie a kormányzásból a polgári koalíciót. Majd a kétéves osztogatás, a fedezet nélkül megemelt köztisztviselői fizetések, a 13. havi nyugdíj, az egyszeri tizenkilencezer forintos kiegészítés felemésztette a Bokros-csomag és a Fidesz által együttesen megteremtett államháztartási egyensúlyt, csak hogy Kádár népe ne csalódjon újra. Ám nemcsak Kádár népe volt a régi, hanem a kormány tagjai is. Az egykori mechanizmus újra beindult: kölcsönből fedezni a jóléti kiadásokat, mit számít a jövő.
Gyurcsány Ferenc már tudta, hogy a globalizált világban a piac az első, és nem pedig a jóléti állam. De azt is tudta, hogy ilyen programmal nem lehet nyerni Magyarországon. Ezért a 2006-os országgyűlési választások előtt a rendszerváltozás óta eltelt időszak legnagyobb ámításába kezdett. Hirdetésben tették közzé, hogy "Minket irigyel Németország és Franciaország", "Pannon pumáról" beszéltek. Pénzpiaci mozgásokkal erősítették a forintot, és 2005-2006-ra időzítették az összes támogatási kifizetést, jelezve, hogy végre megvalósulni látszik az, ami mindaddig elmaradt.
Beindult a hatalmi úthenger, az a kommunikációs offenzíva, amelynek kiagyalói - bár tudták, hogy fedezet nélkül adnak - magát a modernizálás kényszerét is letagadták, pusztán azért, hogy hatalomban maradhassanak. Amikor pedig ez sikerült, Gyurcsány azzal szembesült, hogy még saját képviselői is elhitték a jóléti állam modelljének létrejöttét. Ezért Balatonőszödön, a hírhedt beszéde során józanította ki őket. Azt hangoztatta útszéli hangon, hogy szemfényvesztés történt, ezután nem adni, hanem elvenni fognak. Nem bővítik az ellátórendszereket, hanem éppenséggel szűkítik azokat. S mindezt úgy, hogy közben a piac és a saját vállalkozói kör megtalálja számításait a népszerűtlenségért cserében.
Ekkor vált világossá vált, hogy csapdába került a magyar demokrácia. A Gyurcsány-Kóka-Bajnai-időszak már nemcsak a jóléti modell ígéretében tette csalódottá a társadalmat, hanem a demokrácia addig mégiscsak épülgető intézményeit is kiüresítette. Az ellenzék csak a szociális népszavazással tudta megakadályozni, hogy a piac újabb területet ragadjon el az államtól, és még kiszolgáltatottabbá tegye a társadalmat. Csakhogy ettől az időtől kezdve folyamatosan jutottunk vissza az 1990-es csodavárásig.
A társadalom ma a leendő új nemzeti kormányhoz ugyanazokat a képzeteket köti, mint annak idején: szabadság, demokrácia, jóléti állam. Nehéz elmagyarázni, hogy most csak az aktív társadalom fele dolgozik, hogy folyamatos az elöregedés, hogy az adóelkerülés önpusztító méreteket ölt. Az sem lehetséges, hogy az állam legyen még mindig a legnagyobb foglalkoztató. Még kell értetni, hogy a kreativitás nélkülözhetetlen a jóléthez, mert az nem valami kapott, hanem elnyert, önerőből megszerzett állapot.
A rendszerváltás után gazdasági és társadalmi gondjainkról alapos elemzést tartalmazó körlevelet tett közzé a katolikus egyház. Érdemes lenne újra elővenni. A dokumentum a bajok gyökeréig hatolt. A szerzői figyelmeztettek az egyéni haszonlesés, s a politikai zsákmányszerzés veszélyeire, s hangsúlyozták, hogy az igazi változtatásra csak etikus alapokon álló társadalom képes.
Igaz a régi tétel, hogy változtatni az tud, aki maga is képes a fejlődésre. Valamikor hazánk híres volt arról, hogy jól alkalmazkodik a körülményekhez, s a nehézségeket ügyesen hidalja át. Ez sajnos már a múlté, de sok illúziót is dédelgettünk magunkban. Sokan hittek abban, hogy a magyarságban mélyen ott rejtőzik az összetartozás érzése, s a Kárpát-medencében képes lesz arra, hogy példaszerűen erős gazdaságot és társadalmat építsen fel. De a hosszú évtizedek alatt elvágták a gyökereket. Kihaltak azok a kulturális, államszervezői és erkölcsi értékek, amelyek ezt a nemzetet jellemezték, belevesztek a megalkuvás, a haszonlesés mocsarába. A felnövekvő nemzedékekkel pedig lassan elfelejttették, hogy milyen is volt a lelkülete a keresztény, történelmi Magyarországnak.

Kedves Barátom!

Most még szaporodó gondjainkat hurcoljuk magunkkal, pedig igazából múltunk igazi értékeit szeretnénk továbbvinni a jövő felé. Nincs más választásunk, mint megőrizni, vagy éppen újjáteremteni hitünket és tartásunkat, bízva abban, hogy együtt és külön-külön megpróbálhatjuk másképp is formálni sorsunkat. Reménykednünk kell abban, hogy ezután napvilágra kerül ennek a nemzetnek a jobbik énje, s akkor csodavárás nélkül újrafogalmazhatjuk közös céljainkat. Ebben az esetben lehetne igazi reformról és új reformkorról beszélni. Ha továbbra is folyamatosan becsapjuk egymást, s nem a kölcsönös előnyökre, hanem az egyoldalú nyereségre törekszünk, akkor folytatódik az öncélú zűrzavar. A valódi fordulat akkor következik be, ha a döntő többség rájön arra, hogy a jövő építése egy nemzet, egy ország közös vállalkozása.

Szeretettel üdvözöl: barátod