Kedves Barátom!

Értelmet nyert köztünk az a szófordulat: hogy vagy? Ezt a kifejezést régebben csupán udvariassági formának tekintettünk, de mostanában azért már válaszolni is igyekszünk. Különösen akkor, hogyha valami gyötör bennünket. Remélem azért gondjaid nem okoznak számodra maradandó rosszkedvet, amely esetleg még betegséghez is vezethet, s jó egészségben talál levelem. Féltelek, hiszen tudom, hogy az elmúlt hónapok eseményei mély aggodalommal töltenek el. Nem vagy ezzel egyedül.

Kedves Barátom!

Ami ma Magyarországon van, az nem közbiztonság - Horn Gyula 1998 elején mondott szavai újra kísértenek. A miskolci helyzettel történt szembesülés után a veszprémi gyilkosságon döbbent meg az ország. Hiába tűnik állandónak a bűncselekmények száma, s hiába derítik fel a gyilkosságok döntő részét, nagy a baj: a gyakran emlegetett szubjektív biztonságérzet katasztrofális. Az adatok szerint is erőszakosabbá váló rablásokon, a megtorlatlanul maradt falusi lopásokon, a különféle bandák erőfitogtatásán túl az össztársadalmi rettegés kialakulásában nagy szerepe van a rendőrség leépülésének is.
A szétzilálódás leglátványosabb jele, hogy a falvakban, de a nagyobb településeken is alig lehet egyenruhással találkozni. Magyarországon ugyanis az állam szép csendben feladta azt az elvet, hogy a befizetett adókért cserébe minden állampolgárnak jár valamifajta minimális védelem. Észak- vagy Kelet-Magyarország kisvárosaiban, falusi térségeiben gyakran napok telnek el anélkül, hogy elgurulna egy rendőrautó, s akár órákig is eltart a kiküldött egység helyszínre érkezése. Nem csoda, hiszen a gondoktól fulladozó önkormányzatoknak nincs pénzük segíteni, a kilométeróra pedig nagy úr: ha a rend őrei túllépik a szűkre szabott keretet, az autók nem mozdulhatnak többet.
Nem csak a technikával vannak gondok - százak hiányoznak a kapitányságokról. A rendőrség és a határőrség összevonása csak egyes helyeken segített a létszámgondokon, de országosan a létszámhiány miatt már-már összecsapnak a hullámok a rendőrség fölött.
A rendelkezésre álló 45 ezer státuszt nem sikerül feltölteni, jelenleg körülbelül 43 ezer fős az állomány. Ebből azonban le kell vonni 1300 olyan alkalmazottat, aki gyesen vagy gyeden van, külföldi kiküldetését tölti vagy akit iskolába vezényeltek. És még a fennmaradó 41-42 ezer ember sem mind az utcákat rója. Majd' tízezer adminisztratív vagy kisegítő munkakört betöltő közalkalmazott dolgozik a rendőrségnél, s kilencezer a főtisztek száma - egy őrnagy vagy alezredes nem lohol betörők után, nem megy be rendet csinálni a kocsmai verekedők közé. Ez a feladat a körülbelül huszonötezer tiszt, tiszthelyettes és zászlós reszortja.
Hogy ez sok vagy kevés? A helyzet értékeléséhez érdemes tudni, hogy 2006 májusától tavaly decemberig 6500-an mentek nyugdíjba - ilyen hullám a rendszerváltás óta nem volt. A kényszerű fiatalítás katasztrofális eredménnyel jár - a szakma egyik alapigazsága ugyanis, hogy egy nyomozó kilenc-tíz év alatt szerzi meg a szükséges tapasztalatot. Bármennyire lelkesek a tiszti gárda derékhadát alkotó huszonévesek, nem tudnak megfelelő hatékonysággal dolgozni, különösen, ha még a náluk is fiatalabb járőrállományt kell vezetniük.
A tömeges nyugdíjba vonulásból adódó kényszerű fiatalítás mellett a rendőrség hatékonyságát leginkább az alacsony fizetések rombolják. A jellemzően nehéz sorsú keleti megyékből származó fiatalt az iskolából kikerülve a legnagyobb létszámhiánnyal küzdő területre, azaz Budapestre vezénylik, s itt köteles szolgálni legalább hat hónapot. Hiába kap a kezdő rendőr még átlagban negyvenezer forintos albérlet-támogatást is, hamarosan szembesül azzal, hogy ekkora összegből a fővárosban igen nehéz megélni. Ez a helyzet pedig a korrupció melegágya.

Kedves Barátom!

És ha több rendőr lesz, az megoldja ezt a helyzetet? Akadnak olyan helyek az országban, ahol nincs rendőrörs, és annyira elharapózott a bűnözés, hogy ott már nem lehet normális életet élni. A nagyobb rendőri erőnek visszatartó ereje van, de arra is jó, hogy a hétköznapi ember biztonságérzetét növelje. Azt a hatalmas társadalmi problémát azonban, amelynek a romák közül kikerülő bűnözők magas aránya csak az egyik következménye, a rendőrség maga nem fogja tudni megoldani, és ez nem is az ő feladata.
Nálunk már a rendszerváltás előtt elkezdődött a kirekesztés, fokozatosan szorították ki a cigányokat Budapestről és a nagyobb városokból elsősorban az aprófalvas térségekbe. Ma már nem is egyes települések, hanem egész térségek cigányosodnak el. Bizonyos környékeken jóformán csak kétfajta falu van: az egyikben fogy a népesség és többnyire idősek lakják, a másikban túlnyomórészt fiatal, sokgyerekes romák élnek.
El kell dönteni azt is, hogy egy faluban mi az a minimális szolgáltatás, ami minden magyar állampolgárnak jár: az általános iskola alsó tagozata mindenképpen ilyen. Az a falu, ahonnan elvisznek minden intézményt, nem falu, hanem cigánytelep. Összesen legfeljebb száz olyan kisiskoláról lenne szó Magyarországon, ahol speciális programokat kell csinálni, jól megfizetett és jól képzett pedagógusokkal, öszöndíjakkal.
A rendőrség, a közbiztonság megerősítése lenne a másik fontos elem. Ugyanakkor tudni kell, hogy súlyos szociális problémákat nem lehet csak bűnöldözési eszközökkel megoldani. Beértek azok a folyamatok, amelyektől húsz éve tartottunk: a rossz szociális körülmények bizony ide vezettek. Azok után, akik a rendszerváltás idején vesztették el a munkájukat, immár a harmadik generáció nő föl a teljes kilátástalanságban.
Igaz, a cigányok aránya legnagyobb ebben a rétegben. De az is igaz, hogy Magyarországon romaproblémának próbálják beállítani azt, ami messze nem csak rájuk jellemző. Az összezártság és a gettólét eredményezi azt, hogy a gettónormák erősödnek meg, és ez persze eltér a többség értékrendjétől. De ez a világon mindenütt így van. De bármennyire is hihetetlenül hangzik ebben a feszült légkörben: a roma közösségek többsége nagyon is békés.
Mégis, mit tudnak tenni azért, hogy most ne a bűnözéssel kapcsolja össze őket mindenki?
A romáknak és a roma szervezeteknek is élesen el kell ítélniük minden roma által elkövetett bűncselekményt, ahogy ezt egyébként most meg is tették. Sokkal fontosabb lenne azonban, ha ezek a szervezetek ne csak képviselnék, de valóban gondoskodnának is a hátrányos helyzetű romákról és tudatosítanák bennük, hogy egyedül az oktatás és a munkavállalás lehet számukra a kiút. Miért nincsenek például roma rendőrök? Munkát is kapnának és a közbiztonságot is szolgálnák.
A valóságban ez nem ilyen egyszerű. Sokan kétkednek, hogyan fogadnák el a roma rendőrt a romák, és hogyan a nem romák. De lehet, hogy eljött az idő a szemléletváltásra mindkét oldalon. Sok jóra persze most nem számíthatunk. A cigányságnak színvonalas, a képességeikhez igazodó, eredendő viszolygásukat eloszlató iskolákra, a létező oktatási szegregáció felszámolására, biztos, jól fizetett munkahelyekre, nagyarányú lakásépítési programokra lenne szüksége, állítják, teljes joggal szociológusok, jogvédők és politikusok. Sajnos, a rendszerváltás óta a magyar többség egzisztenciája is ingataggá vált. Igaz, hogy az eleve hátrányosabb helyzetben lévő cigányokat az állandósuló válsághelyzet még súlyosabban érinti, és helyzetük jobbra fordulására jelenleg kevés az esély. Az ország sorsának is kedvezőbben kellene alakulnia hozzá.

Kedves Barátom!

S mit tehet az egyház? Nem fordulhat el a szegényektől, az elesettektől, bármilyen etnikumhoz is tartoznak. De ha a szociális körülményekből indulunk ki, előbb-utóbb eljutunk az igehirdetés kérdéséhez és a szellemi, lelki javak problémájához, mert aki az egész embert akarja szolgálni, nem hagyhatja ki az örök kérdéseket. Viszont, aki az igehirdetés, kultúra, a szellemi, lelki javak felől közelíti meg a őket, nem kerülheti meg a szociális problémákat sem. Ezek sajnos teljes súlyukkal hozzátartoznak életükhöz. Az ember testestül-lelkestül lett megváltva. A cigánypasztorációnak egyetlen módja az, hogy szeretni kell őket, tisztelni emberi méltóságukat. Meglátni értékeiket, az evangélium magvait, csíráit életükben, személyükben, kultúrájukban. S éltetni a reményt, mert csak közösen változhat meg a sorsunk.

Szeretettel köszönt: Barátod