Kedves Barátom!

Újra itt a május, az év legszebb hónapja. Ahogy idősebbek leszünk, egyre gyorsabban telnek az esztendők, ilyenkor már fel kell kapnunk a fejünk, figyelve arra, nehogy nyom nélkül szálljon el felettünk. A fiatalok még siettetik is a múló időt, de később már egyre nehezebb megragadni és marasztalni azt. Minél inkább ragaszkodnánk hozzá, annál gyorsabban kisiklik a kezünkből, mint valami ficánkoló hal, hogy aztán nagy csobbanással tűnjön el az örökkévalóság tengerében. Ezért is kell engednünk, hogy egész valónkra hasson az újra kizöldülő, virágillatos, madárdaltól hangos természet.

Kedves Barátom!

Gyönyörű emlékeket idéz számomra ez az évszak, amelyek melegséget keltenek bennem. Mint annyian, nagyon rászorulok erre, hiszen a szó átvitt és valóságos értelmében sokat kell fagyoskodnunk. Sorsunkhoz hozzátartozik a szomorúság és a fájdalom, de azért a derű és a könnyedség is. Egyik vagy másik nélkül nem lehet teljes az életünk. A jeles napok aranyozzák be az életünket, tehetik meghitté a múló időt. A május a személyes ünnepek hónapja, a ballagások zárják le és teljesítik ki az iskolás kor törékeny szépségét, míg az anyák napja legfontosabb kötődésünk révén emberi kapcsolataink fontosságára figyelmeztet bennünket.
Hazánkban megünneplése mintegy kilencven éve kezdődött, és összekapcsolódott a májusi Mária-tisztelet hagyományával. Ma már olyan természetes megemlékezés, amely vallási és társadalmi szempontból egyaránt égető problémánkra irányítja figyelmünket: a család, az anyaság tisztelete és megbecsülése nélkül nincs emberi és nemzeti jövő.
Amint megszületik a kisgyermek, mindjárt elkezdi tanulni az emberséget. Először érez, érzi az anya közelségét, s azt, hogy az érintés szeretet fejez ki. A rámosolygóktól tanul meg mosolyogni. Ez melegíti át a kapcsolatokat, s erősíti a kötődést. A szeretetlenségből viszont bizalmatlanság fakad. Az eldobott, árva gyermekek otthonában nem jut senkinek annyi mosoly, mint annak, akinek van édesanyja. Az ilyen otthonokba látogatók döbbenetes élménye éppen az, hogy annyi mosolytalan kisgyermekkel találkoznak.
A megszülető magzat ellátása, igényeinek, vágyainak megértése az anyjától függ. Az első pillanattól fogva az édesanya megkezdi a tanítást is. A kicsi fejlődése az anyai szeretet eredménye. Ez a függőség természetes velejárója az emberi életnek. A gyermek szinte minden kialakuló tulajdonsága annak az következménye, hogy talál-e biztonságot, megkapaszkodási lehetőséget. A világnak éppen ezért olyan anyákra van szüksége, akik nem csupán névleg, hanem a szó eredeti jelentésében édesanyák.
Sajnos a külső elismerés hiánya miatt még a nő sem becsüli saját munkáját, sőt gyakran házi robotnak tekinti azt. Hogy miért? Változás nélküli körforgáson megy át napról napra, hétről hétre, látszólag különösebb eredmény nélkül. A nap végén nem mondhatja még azt sem, hogy befejezte a dolgait. A férje teljesítményéhez képest úgy érzi, hogy megint nem végzett el semmi említésre méltót.
Az apa esténként büszkén sorolja fel, mivel töltötte a napját. Megjegyzései ráadásul azt is sugallhatják, hogy szerinte nem sokat tett a felesége. Kivéve azt, hogy gondozta a gyermekeket, megfőzte az ételt és rendben tartotta a házat. Mindez annál nagyobb próba a feleség és anya számára, mivel nagyon elfáradt a nap folyamán, munkájának még sincs semmi látszata. Ezért néha elcsügged. Pedig az ellenkezője az igaz. Az apa igazából olyan dolgokkal törődik, amelyek hiábavalók és mulandók, az anya ellenben gyermekeit neveli, a fejlődő értelemet és jellemet formálja, ezért az örökkévalóság számára is munkálkodik. Minden tevékenység közül tehát a legszentebb az, amit az édesanya gyermekeiért végez.
Ilyenkor, anyák napján köszönjük meg ezért, amit értünk tettek, idézzük fel a féltő gondoskodást, a mindennél fontosabb szeretetet. Ha még fizikai valójukban velünk lehetnek, köszöntsük fel őket, ha pedig már nem, szívmelengető emléküket idézzük fel. Ne hagyjuk, hogy a múló idő nyom nélkül tüntessen el mindent, ami annyira szép volt.

Kedves Barátom!

Amikor megtudjuk, hogy gyermeket várunk, hirtelen más értelmet nyer - többek között - a végtelen idő fogalma is. Más dimenziókban kezdünk gondolkodni, jelentéssel töltődnek fel az addig egymásba folyó pillanatok. Egyre több esemény kapcsán merül fel bennünk, milyen jó lenne azt időbe zárni, megőrizni, elmesélni neki.
Tudnunk kell azt is, hogy mi vagyunk az egyedüli láncszem a két oldalunkon álló nemzedékek között. Ezért a mi felelősségünk egyesíteni szívüket a szereteten és tiszteleten keresztül, még ha személyesen nem is ismerhették egymást soha. Ha azt akarjuk, hogy gyermekeinknek és unokáinknak közük legyen azokhoz, akik még mindig élnek emlékezetünkben, akkor fel kell építenünk a hidat közöttük.
Sajnos, még a szülők sem tudják megállítani az időt. Emlékezni néhány pillanatára már talán inkább sikerül. De amikor a gyerekünk kérdezgetni kezd, kutatja a múltját, meglepő részleteket is követelve, nehéz a pontos emlékezés. Ajándékozzuk meg magunkat - és egyszer majd őt is - egy gyűjteménnyel, ahol bármikor megtalálhatja majd élete fontos eseményeit.
Amíg ezek a megőrzendő pillanatok nem sokasodnak, azt gondoljuk, örökre megjegyeztük őket, olyan nincs, hogy ezt valaha is elfelejtenénk. De ahogy haladunk előre az időben, legtöbbünk már csak arra emlékszik, valamit nagyon meg akartunk jegyezni. A múltba vesző emlékekből egy-kettő felrémlik még, de nem mind, és nem úgy. Mindent persze képtelenség is lenne vitrinbe zárni, de sok mindent megmenthetünk a feledéstől, ha kijelölünk egy helyet, ahol összegyűjthetjük ezeket.
Ott van persze a naplóírás lehetősége is, de ma egyre kevesebben nyúlnak a tollhoz. Sokan a várandósság alatt is dolgoznak még, nincs erejük, energiájuk papírra vetni, amit annyira kellene. Vagy éppen akkor nincs rá lehetőségük, amikor az a különös, újszerű érzés elfogja őket. Amikor pedig már megszületik a kicsi, még kevesebb elcsendesedő alkalom adódik a leendő emlékek rögzítésére. Jó, ha létezik, telik az a napló, de nem mindenki tudja vezetni.
Az idődobozba már az első pillanattól gyűjthetjük a relikviákat. Beleollózhatjuk a napi sajtó oldalairól a születés napján történt legfontosabb eseményeket. Beletehetjük az első zoknit, fényképeket, hajtincset, rajzot, idővel az első kiesett fogat, farsangi jelmezt, az anyák napjára kapott kézlenyomatot, bármit. Hogy mi történt aznap a világban, kik voltak az aktuális sztárok, milyen műsor ment a tévében, milyen könyvek, dalok vezették éppen a slágerlistát. Mit csinált éppen apa, nagyi és a többiek, amikor meghallották a várva várt szót: megszületett. Vagyis mindent, ami nekünk, neki fontos lehet. Talán nem túl részletesen, talán kicsit megkopva, de mire abba a korba ér csemeténk, hogy ezt értékelni tudja, érdeklődéssel bányásszon benne, egész életét átnyújthatjuk majd neki egy személyre szóló dobozba zárva. És nagyon jó lesz beszélgetni, mesélni azokról az időkről, amelyek most még előttünk állnak, de majd egykor múlttá nemesednek.
Címkézzük fel ezeket, írjunk rájuk legalább egy dátumot, alkalmat, ami majd sok év múlva is segít felidézni ezeket a pillanatokat. Amikor ő volt a világ közepe, amikor érte, miatta örültünk, izgultunk, aggódtunk, nevettünk. Akkor is, amikor még csak vártuk őt, és akkor is, amikor már a lakás minden zugát betöltötte a léte. Később aztán már együtt is gyűjthetjük a kincseket. Ezek között lehet egy belépőjegy az állatkertbe vagy az első közös színház- vagy mozielőadásra, korcsolyapályára, az első könyv, amin egyedül sikerült átrágnia magát, az első furulya, a legjobban sikerült rajz, és sok más. Egyszer ennek a kincsestárnak a közös áttekintése lehet a legszebb anyák napi ajándék.

Kedves Barátom!

Gyermekeink, unokáink sohasem fogják ismerni családjuk történetét, ha semmit sem teszünk azért, hogy megőrizzük azt számukra. Amit nem örökítenek meg valami módon, halálunkkor elvész, és amit nem adunk tovább utódainknak, az sose lesz az övék. A családi emlékek összegyűjtése és megosztása személyes felelősség. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, vagy adhatjuk át másnak. Az élet, melyről nincs feljegyzés, egy vagy két nemzedéken belül jórészt feledésbe merül. Micsoda tragédia lehet ez egy család történetében! Őseink ismerete formál bennünket, értékeket olt belénk, irányt és értelmet ad életünknek.

Szeretettel üdvözöl: barátod