szerkesztő-műsorvezető 
A kezdetektől, 2000. augusztusától dolgozom a Szent István Rádiónál. A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán diplomáztam 2002-ben, majd ezt követően 2005-ben a Master Media School tanfolyamán szerkesztő-riporter -műsorvezető képesítést szereztem. Jelenleg a minden héten jelentkező Mesterségem címere című portré- és az Évezredek asztalánál című gasztronómiai műsorokat készítem, valamint kéthetente közéleti magazinműsort szerkesztek és vezetek. Hetente a Kultúrkör című műsorunkban kulturális programokat ajánlok és havonta a Sziluett című női magazin adásait is én állítom össze. Mindemellett nagy örömmel tölt el, hogy péntekenként, valamint a hónapok első szombatjain én vezethetem a Szent István Rádió reggeli Napköszöntő című műsorsávját, közérdekű információkkal és játékkal színesítve. Sőt ,az ünnepekkor jelentkező kívánságműsorok különkiadásában is szívesen vállalom el a műsorvezető szerepét. Rádiónk a jó hír hangjaként indult 2000-ben, és én is annak a közvetítésére törekszem műsoraim és riportjaim készítése során.
|
|
|