főszerkesztő-helyettes 
Eredeti végzettségem szerint mezőgazdász, kertészmérnök vagyok. Több kanyar után vezetett az utam a Szent István Rádióhoz, 2001 áprilisa óta dolgozom itt. A műsorkészítésbe először mint hírszerkesztő kapcsolódtam be, majd az aktuális rovat vezetője lettem, 2002 tavaszától vagyok főszerkesztő helyettes. Felelős szerkesztője vagyok a hetente, csütörtök esténként jelentkező Katedrálisnak, a vasárnapi Hétvégi levélnek és a Rádió esti imáinak, szerkesztője a Kávéháznak és a vasárnapi Szólj Uram!-nak. Ezen kívül műsorvezetőként és 2006 július óta budapesti tudósítóként is dolgozom. Rádiónk legfontosabb feladatának a missziós küldetését tartom; azt, hogy a mindennapi élet dolgait a keresztény értékrend szemszögéből mutassuk be.
|
|
|