|

Megjelent a Pásztorok sorozat legújabb kötete Bosák Nándor Törd meg az éhezőknek kenyeredet címmel. A kötetben Szerdahelyi Csongor beszélget Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspökkel. "Bosák Nándor, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye első főpásztora, igazi pionír alkat. Szerény, csendes, szívós, nagy munkabírású. Az élet nem kényeztette el. Épphogy elkezdett iskolába járni, amikor családját a Csallóközből kitelepítették, és a szegény Szabolcs lett az új hazája. Közel másfél évtizedig volt káplán, ugyanennyi ideig spirituálisa, majd rektora az egri kispapoknak. Az új egyházmegye irányításának feladata úgy szakadt a nyakába, hogy nem volt egyházkormányzati tapasztalata. Erénye azonban, hogy korábban is minden rábízott feladathoz felnőtt és azokat kiválóan teljesítette. Az új egyházmegye megszervezéséhez nagy türelemre, alázatra, ugyanakkor határozottságra és kreativitásra volt szükség. A kötetben az életéről, az egyházmegye-építésről, a szép liturgia szeretetéről, a hivatásgondozás fontosságáról beszél a hetvenes, de ma is fiatalos, másokat igazi érdeklődéssel meghallgatni tudó lelkipásztor-püspök." A könyv a Szent István Társulat kiadásában jelent meg, kapható a katolikus könyvesboltokban.
|