|

A tudományok képtelenek választ adni az ember végső kérdéseire Milyen jó származik a tudományokból? - tették fel a kérdést a Riminiben, a több témában is megrendezett rangos keresztény fórumon, a Meetingen Maguk a tudósok beszélgettek a tudományok értelméről, értékéről és az emberi szívről. Elhangzott: "ha a tudományos kutatás nem az emberi természetbe, a szívbe írt jelentés megértése iránti vágyból indul ki, könnyen holtvágányra jut." Azok számára, akik nem tudósok a tudományok szerepe annyi, hogy segítsen felismerni a sokféle áltudomány furfangos próbálkozásait. Az előadók egyetértettek abban, hogy a tudományok képtelenek az ember végső kérdéseire választ adni. A másság nem ijeszt meg: bevándorlás és integráció.- a konzultáció vendége volt Roberto Maroni olasz belügyminiszter. Kijelentette: "Az elvándorlás összetett jelenség, olyan feladatot jelent, amelynek megoldása általános és alapvető." Giorgio Vittadini a Szubszidiaritás Alapítvány elnöke kijelentette: "a szépség és az igazság utáni vágy hoz létre találkozásokat, amelyek révén létrejön az integráció." Hangsúlyozta: "a társadalmi és nonprofit szervezetek, magán kezdeményezések együttműködése révén valósulhat meg igazi integráció, amely konkrét válasz a szükségletekre." Az információ szívében címmel újságírók beszélgettek a sajtó feladatairól, lehetőségeiről. Többek között elhangzott: "Nem szabad a véleményt a tények elé helyezni, engedni kell, hogy a valóság beszéljen. Újra a valóságot kell a központba helyezni. A megbocsátás lehetséges címmel Margherita Coletta, a hét éve Irakban merénylet áldozataként elhunyt olasz csendőr, Giuseppe Coletta özvegye tanúságot tett a megbocsátásról, mint mondta: "Egyedül Krisztusban szerethetik egymást az ellenségek is". A vallásos érzék és a kínai gondolkodás - bemutatták Giussani atya alapművének kínai fordítását. A könyv fordítása több mint 10 éve kezdődött el. A fordító hamar megfogalmazta a lényeget: "ezek mögött a mondatok mögött élet van". Mint mindig, ebben az esetben is megmutatkozott, hogy a könyv, Giussani atya karizmájának és tanításának foglalata közösséget hoz létre. Egy egész csoport jött el Tajvanról, ahol két CL-és misszionárius atya működik. Egységes trikójukon olasz és kínai nyelven ez volt olvasható: "A váratlan az egyetlen remény." Nemzeti hovatartozástól függetlenül mindannyian ugyanazt a szívet kaptuk, hogy megismerjük Isten - hangzott el a találkozó összefoglalásaként. Istenre vágyni - Az Egyház és a posztmodern címmel Angelo Scola bíboros előadása óriási érdeklődést és lelkesedést váltott ki. Mondandóját rendhagyó módon olyan jól ismert, sikeres filmekhez kapcsolta, mint például a Mátrix, mert amint mondta: "A film a posztmodern társadalom legőszintébb kifejezésmódja. "Isten nem másutt van jelen, mint a valóságban, és akkor senki sincs távol tőle, és igazán nem is lehet eltávolodni tőle. Ahogyan Szent Pál mondja: "Ami Istenből megismerhető, azt mindenki megismerheti." "Az embert nem a bűn határozza meg, hanem az üdvösség kérése - folytatta a velencei pátriárka. Isten arra hív, hogy beszéljünk róla, aki előbb szeretett és minden pillanatban úgy szeret minket, mintha az utolsó pillanat lenne. A keresztény ember tanúságtétele abban áll, hogy követi Krisztust bátorsággal és felismerve őt a világban." "A végtelen feltétel a véges megéléséhez. A keresztények feladata tanúsítani, hogy Krisztust követve jobb élni" - mondta Scola bíboros. Aki hisz, találkozik - ez volt a címe Sh?d? Habukawa, buddhista szerzetes, Tareq Oubrou, a bordeaux-i mecset rektora; és Jean-Louis Tauran bíboros, a Vallások Közötti Párbeszédért Pápai Tanács elnöke kerekasztal-beszélgetésének. Habukawa kiemelte, hogy a 2008-ban japán nyelvre lefordított, Vallásos érzék című Giussani-mű milyen jól leírja, amit a buddhista hagyományban megélnek. Minél erősebbek a gyökereink a saját hagyományunkban, annál nyitottabbak tudunk lenni a világra - mondta a bordeaux-i mecset rektora. Szükséges őrizni a saját hagyományunkat, hogy toleránsak legyünk más kultúrák és vallások felé. Az összevisszaság, ami körül veszi a ma emberét, azzal fenyeget, hogy ésszerűtlen lelkiségekbe meneküljön. Az Istentől kapott sokféleség gazdagságot jelent - hangsúlyozta. Tauran bíbooros a következőket mondta: a vallásoknak együtt kell dolgozniuk a közjóért, anélkül, hogy elfelejtenék, hogy a párbeszéd nem születhet ambivalenciából, hanem csak a saját identitás bizonyosságából. Az értelmiség válságával és a vallásos valamint erkölcsi értékek átadásával kapcsolatban felhívta a figyelmet: "a kereszténység kisebbség, de olyan kisebbség, amely számít! Ne féljetek, merjetek keresztények lenni - emlete ki befejezésül. A nők integrációja címmel tartott találkozón Marie Therese Mitsindo a Karibú szociális szövetkezet igazgatója mindennapi tapasztalatát megosztva elmondta: "Amikor megérkeznek ezek a menekülésben lévő asszonyok, az első, hogy megpróbáljuk megerősíteni az önazonosságukat, amely szinte teljesen elveszett az átélt szörnyűségek hatására." Mara Carfagna egyenlőségügyi miniszter először kiemelte: "Ne felejtsük el, hogy itt emberi életekről van szó, és az a legnagyobb érték, ami létezik." Idézte XVI. Benedek pápa Caritas in veritate enciklikáját, kijelentve: a felsorolt elvek hivatkozási pontként kell szolgáljanak mindenki számára. Egyaránt figyelembe kell venni a menekülök érdekeinek védelmét, a befogadó országok törvényeit és azon országokét, ahonnan az elvándorlók érkeznek. Vallásos jelenlét a közéletben - ebben a témában Giuliano Amato, volt szocialista miniszterelnök, Joseph H. H. Weiler a New York University professzora és Giorgio Feliciani a Milánói Szent Szív Egyetem kánonjog professzora fejtette ki nézeteit. Weiler professzor ortodox zsidó létére az Európai Bíróság előtt felszólalt, kérve, hogy az állásfoglalással ellentétben engedjék, hogy az adott ország belügye legyen egy ilyen kérdés eldöntése. Mint mondotta: "Nem a keresztet védelmeztem, hanem Olaszország jogát, hogy megőrizhesse saját identitását!"Feliciani kifejtette: "a vallásszabadság legjobb védelme, ha gyakoroljuk. Ahogyan don Giussani tanította, és ahogy azt az idei Meeting különösen is megmutatja." Amato a következőkre hívta fel a figyelmet: "A demokrácia többségi elven működik, de a jogok mindenkié, és magától értetődik, hogy van valami, ami előbb van, mint a többségi elv mechanizmusa, a vallásos és etikai elvek, amelyek befolyásolják a tudatunkat. Hordozzátok az értékeiteket! Amikor észreveszitek, hogy a saját meggyőződésetek hangsúlyozása a másik értékeinek tagadását jelentené, akkor tudni kell határt szabni magunknak. Ez különbözteti meg az integralistát attól, aki nem az." A régiók Európája címmel beszélgetett José Manuel Dur?o Barroso, az Európai Bizottság elnöke; Roberto Formigoni, Lombardia Tartomány elnöke, Mario Mauro, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet az EBESZ keresztények és más vallások tagjai elleni intoleranciával és diszkriminációval foglalkozó képviselője, valamint Giorgio Vittadini a Szubszidiaritás Alapítvány elnöke. Mario Mauro előre bocsátotta, hogy ez egy olyan bevezető lesz az Európai Unió témájához, amiben egyértelműen szerepelni fognak a keresztény gyökerek. Éles hangon bírálta az Európai Bíróság állásfoglalását a kereszt állami oktatási intézményekben való kihelyezésének tilalmával kapcsolatban. A hallgatóság derültségére egymás után vette elő azoknak az országoknak a nemzeti zászlóit, amelyekben szerepel kereszt. Sorra mutatta föl őket, és tette fel a kérdést: ezekkel mi lesz? Majd polemizálva megkérdezte: vajon a török nemzeti zászlóról is lekerül a félhold? Roberto Formigoni az Európai Unióba vetett bizalom csökkenéséről beszélt (a támogatottság a közvélemény-kutatások szerint 50 % alatt van). Ez elgondolkodtató, azonban nem adhat okot az elbizonytalanodásra - hangsúlyozta. Végül Barroso kapott szót. Megköszönte, hogy itt lehet a Meetingen, amelyet a világ legnagyobb fesztiváljaként említett. Kiemelte a sok fiatalt és azt a lelkesedést, amit rövid látogatása során tapasztalt. Hangsúlyozta: Európa közepe nem Brüsszel, hanem legalább annyira Rimini. "Ti, itt Riminiben képesek vagytok, segíteni egy új, erősebb Európa létrehozásában, amely megvédi saját értékeit, és lehetőséget teremt mindenki számára." Varga János/Magyar Kurír
|