Tudás és meggyőződés - lelki nap

imageTudás és meggyőződés - lelki nap az egyházmegye pedagógusai részére

Harmadik alkalommal került sor az Egri Főegyházmegye oktatási intézményeiben tanító pedagógusok és munkatársak lelki napjára 2010. augusztus 27.-én, pénteken Jászberényben, amelynek meghívott vendége, előadója Pápai Lajos győri megyéspüspök, a MKPK elnökhelyettese és az oktatásügyi bizottság vezetője volt.
A 260 résztvevő megtöltötte a Nagyboldogasszony titulusára szentelt plébánia templomot a szentmise kezdetére. Jelen volt Ternyák Csaba egri érsek, Juhász Ferenc atya, EKIF (Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága)elnök, Medvegy János plébános, Novák István atya, a jászberényi Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola igazgatója és egyben a rendezvény házigazdája, és a különböző oktatási intézményekben tevékenykedő lelkipásztorok.
Pápai Lajos püspök a szentmisében Szent Mónika alakját idézte fel, aki életpéldájával térítette meg férjét, és fiáért Ágostonért is sokat imádkozott. Ma az is megtörténhet, folytatta a püspök, hogy egy gyermek téríti meg szüleit. Erre mai, megtörtént példát is hozott. Mónika szent volt, de korának gyermeke, aki magán hordozta annak a kornak a megrögzöttségeit, korlátait is. Isten azonban nem a korlátokat nézte az ő életében, hanem értékeit. A mai pedagógusnak is törekednie kell arra, hogy a gyermek életében ne a korlátokat vegye csak észre, hanem a benne rejlő lehetőségeket, értékeket is - fogalmazta meg a Pápai Lajos püspök.
Kiemelte azt is, utalva a mai relativista gondolkodás módra, hogy a keresztény ember számára nem lehet minden alku tárgya. Vannak bizonyos dolgok, amelyekből nem lehet engedni. Itt nem csak hit és erkölcsi területre kell gondolni, hanem az emberi méltóságra, az ember értékére is: "lassan az egyház lesz az emberi értékek egyedüli védelmezője Európában" - fogalmazta meg.
A szentmisét követő előadásában egy szentírási kijelentéshez fűzte hozzá gondolatait: "egy a ti tanítótok, Krisztus" (Mt 23, 10). A hit nem csupán ismeret, hanem élő kapcsolat Krisztussal, tanúskodni pedig csak az tud, aki maga is élő hittel rendelkezik.
Az előadás első részében a hittel kapcsolatos különböző félreértésekről beszélt. Sok ember szemében a hit csak annyi, hogy "van Isten". De ha itt megállunk, akkor úgy beszélnénk Istenről, mint egy tárgyról, ami van vagy nincs. Kitért a zsinat előtt teológiai racionalizmusra is, amely szerint Isten léte és a kinyilatkozatás annyira egyértelmű, hogy csak az nem fogadja el, aki nem gondolkozik. Ez ennél bonyolultabb, hiszen hogy lehet akkor kegyelem a hit, és hogy lehet szabad döntés az ember részéről. Az is egyfajta kísértés a hit világában, amikor végignézem a "kínálatot", válogatok, mint az áruházban. Ez sokszor megjelenik az elkötelezettségben, pl. házasságban, szerzetesi hivatásban. Saint-Exupery fogalmazza meg, hogy a választás, az összehasonlítás az megöli a szeretetet, mert az ember egy egész életet nem véleményre, hanem az abszolútra alapozhat.
Az előadás második részében megállapította, hogy aki eljut az igazi hitre, azt egyénileg és iskolai szinten is tovább kell adni. Egyénileg a példamutatással, akkor fogják szeretni a gyerekek ha következetes, ha komolyan végzi a tanítást. De sokszor a hitvalló magatartás szavak nélkül is hat.
Az iskola az egész szellemével evangelizálhat. Itt nem az a lényeg hogy semmi rossz ne történjék, hanem az, hogy hogyan reagálunk rá, tudomásul vesszük, eltűrjük, vagy változtatunk a rosszon. Merjünk követelményeket támasztani, meghatározni mi az, amit elvárunk!
A harmadik részben arról fejtette ki gondolatait, hogy hitünket ismernünk is kell értelmiségi szinten. A keresztény értelmiségiből van a legnagyobb hiány, mert sokan járatosak abban a tudományágban, amivel foglalkoznak, de emellett hitismeretük gyerekcipőben jár. Tudás és meggyőződés jellemezze a katolikus pedagógust.
Az előadást követően szakterületenkénti csoportos beszélgetésekre került sor az iskolában, majd ebéd után újra a templomban folytatódott a program. Mariscsák István, a miskolci Fráter György Gimnázium igazgatója számolt be az igazgatókkal folytatott beszélgetés tapasztalatáról.
A lelki nap végén került sor a Szent Gellért díjak átadására, valamint Márton János, az újonnan átvett törökszentmiklósi Pánthy Endre Katolikus Általános Iskola igazgatója vette át kinevezését.
Ternyák érsek zárószavaiban köszönetet mondott minden pedagógusnak, munkatársnak kitartásukért, elkötelezettségükért. Megerősítette a beléjük vetett bizalmat, és Isten áldását kérte az új tanév kezdetén.

A Szent Gellért díj arany fokozatában részesült:

Erős Erzsébet, a jászberényi Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola tanítója, aki 1990 óta dolgozik az iskolában. 1994-ben elvégezte a hitoktatói tanfolyamot, azóta folyamatosan tanítja a hittant. Sok éven át tagja volt a cserkészcsapatnak, 2004-től a KPSZTI szakértője. 2005-ben német nyelv műveltségi területen szerzett diplomát. Templomi ünnepségeken mindig részt vesz tanítványaival, nevelői munkáját Isten és emberszeretet hatja át.

A Szent Gellért díj ezüst fokozatában részesült:

Kriston Gáspárné, a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola matematika-fizika szakos tanára. Mindkét tárgyát magas színvonalon oktatja. Nagy figyelmet szentel a felzárkóztatásra szoruló tanulókra. Gyermek- és ifjúságvédelmi felelősként is tevékenykedik. Ruha és tanszergyűjtést szervez a rászorulók számára. A keresztény értékek átadását tanítványai számára személyes példája teszi hitelessé.

A Szent Gellért díj ezüst fokozatában részesült:

Petrovics József Pál, az egri Érseki Szent József Kollégium igazgató-helyettese, hittan-kollégiumi nevelő szakos tanár, aki 2001 óta dolgozik a kollégiumban. Nevelői munkája mellett számos egyéb feladatot vállal: honlap szerkesztése, karbantartása, kiadványok szerkesztése, rendezvények szervezése. Don Bosco-i pedagógiával neveli a rá bízott növendékeket. Keresztény életével személyes példát mutat a diákoknak. Munkáját igényesen és precízen végzi. Több cikke jelent meg a Köznevelés, a Kollégiumi Újság, valamint a Mester és Tanítványok szakfolyóiratokban.

Szarvas István

 
Design: Urban Peter